Sopron

Festő volt; „...ez a hatalmas szál ember, a vérbeli művész örökké töprengő, minden fuvallatra érzékeny, gyermekien ártatlan lelkét hordozta magában. Átható szeme borongva kutatta az élet arcát, ecsetje szerzetesi alázattal, önmarcangoló felelősséggel építette a valóság felfokozott szépségű világát ...” (Becht Rezső). Nem először írunk róla, mégsem árt, ha ebben a sorozatban is helyet kap. Hiszen vita előzte meg azt a határozatot, amellyel a Jereván városrész-beli Munkásőr utcát adományozták neki.
Kemenesszentpéteren született, Keszthelyen járt gimnáziumba, Budapesten végezte a Képzőművészeti Fóiskolát. Boldog, de rövid nagybányai időszak után katonaként Bécsbe került. Lábhibája miatt felmentették. Zomborban tanárkodott,
a megszállás elől - betegen - szülófalujába menekült. Új, végleges és utolsó munkahelye Sopron. Itt nősül meg, rokon-
ságba kerülvén Mende (Mühl) Gusztávval és Mühl Aladárral.
Egyedülálló vízfestési technikával készített képeinek gyűjteménye a Caesar-házban látható. Több képe díjat kapott, sok képét vásárolták meg magánosok, néhányat közületek.
Így vált Horváth József soproni festóvé. A neve előtti jelzőt ő maga talán ha egyszer használta, valamelyik fővárosi kiállításon, mi azért írjuk le, hogy megkülönböztessűk a zenész Horváth Józseftől, aki - kortársaként - ugyancsak megérdemli az utókor tiszteletét.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

Már 1402-ben a belső tanács tagja, s 1408-tól legalább tizenháromszor választják meg Sopron polgámesterévé. Eredeti neve Gelusch, német származására utal. Az ő korában tör előre a németség, s válik vezetövé a városbíróval szemben a polgármester, ahogy tőlünk nyugatra szokásban volt.
Székeles felesége már csak ért, de nem beszél magyarul. Wolfram Péter lánya azonban nem ezért érdemel néhány sort. Második férje Kottanner János, bécsi polgár, ő maga pedig Albert magyar király feleségének nevelője, majd bizalmasa. Mint ilyen, a megőzvegyült Erzsébet kis fiacskája, a későbbi V. László részére ellopja a visegrádi várban őrzött koronát.
Erről naplót írt, s ez a történetileg értékes emlék Mollay Károly tollából ma már magyarul is olvasható. Annyira azért nem lelkesedtünk ennek az asszonynak az írásművészetéért, hogy kőzteret nevezzünk el róla, ahogy néhány évtizede javasolták.
Mások azért már akkor leszőgezték, hogy mint korona-tolvaj, utcát nem érdemel.
Maradt a férje - keresztnév nélkül - a táblán. Alkalmat kínálva gonoszkodóknak egy ékezet elhelyezésére. Hogy értelme legyen. Ha nem is az igazi.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)