Jereván lakótelep

Az utcák ábécérendjében a számítógép az i-hez sorolja, pedig valójában a rómaiak négyes sorszámával jelölt Árpád-házi királyunkról van szó. Gyermekként lépett trónra 1272-ben, s éppen szeretett cimborái, a kunok gyilkolták meg 1290-ben. Sok jót nem jegyzett föl róla a történelem. Ezek egyikéért a Habsburgok lehettek hálásak neki. Bécs központú, sok évszázados uralmuk kezdetét számították attól a csatától, amelyben Kun Lásfló csapatai segítették őket győzelemhez. Holtan maradt a Morva mezején az az Ottokár cseh király, akivel kevéssel előbb Sopronnak gyűlt meg a baja.
Mi is történt 1273-ban? Az ellenség árulás folytán a falakon belülre került, s hogy megszilárdítsa hódítását, gyermekeket
szedett túszokul. Ezek sorsával nem törődve, a soproniak a felszabadításukra érkező magyar uralkodó előtt megnyitották
kapuikat. Húségükre emlékezve a király 1277-ben oklevélben adományozott városi kiváltságot nekik. Így lett váras helyből
várossá Sopron, a székesfehérváriak mintájára fogalmazott jogokkal. Egyúttal a besenyő íjászok villa Luerje, meg az
udvarnokok földje bővítette birtokaikat.
Tanulság: nem az ajándékozó jelleme, hanem a jogállása a fontos. No és természetesen az ajándék, amitől ez a civitas századokkal később fidelissima lehetett.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

Zavarbaejtő, hogy ezúttal nem személyről van szó. Pedig tulajdonképpen örülnünk kellene, hogy végre valaki észreveszi a természetet, s elismeri a városi kertészet erőfeszítéseit. (116 utcánk 4500 fájának bő 26 %-a volt juhar 1979-ben.) Az első telepítés ezüst juharfái mára már megritkultak ugyan, s a hiányokat más fafajokkal pótolták, mégis jellemzik annyira a volt Felszabadulás utat, hogy róluk kaphatta új nevét. Azon az 1991. késő tavaszi lakógyűlésen jó javaslat született. Az indokolással - hagyjuk már a politikát, ki tudja, meddig makulátlan valakinek a hírneve - nem mindenki értett egyet. Fejcsóválásokat ma is tapasztalni még, a többség azonban már szorgalmasan gyakorolja, ízlelgeti, s belátható időn belül el is fogja fogadni.
A juharfaféléknek két nemzetsége és kb. 150 faja létezik. Egyesek a Himalája lejtőibe is megkapaszkodtak, mások Amerika északi részein őshonosak. Szép fehér fájuk jól megmunkálható. Nálunk az elnevezés tájnyelvi változatai - iharfa, sőt a jávorfa - bizonyítják elterjedtségét. Szárnyas termését messze fújja a szél. Egyik fajának virágporából allergia elleni készítményt állítanak elő, másikának tejnedvét cukorként használják.
Levelének stilizált formája díszíti a kanadai zászlót.
Ismétlem, a választás jó. Aminthogy jó sétálni a berlini Unter den Linden hársfái alatt. Akár gondolunk a múltra, akár nem.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

Festő volt; „...ez a hatalmas szál ember, a vérbeli művész örökké töprengő, minden fuvallatra érzékeny, gyermekien ártatlan lelkét hordozta magában. Átható szeme borongva kutatta az élet arcát, ecsetje szerzetesi alázattal, önmarcangoló felelősséggel építette a valóság felfokozott szépségű világát ...” (Becht Rezső). Nem először írunk róla, mégsem árt, ha ebben a sorozatban is helyet kap. Hiszen vita előzte meg azt a határozatot, amellyel a Jereván városrész-beli Munkásőr utcát adományozták neki.
Kemenesszentpéteren született, Keszthelyen járt gimnáziumba, Budapesten végezte a Képzőművészeti Fóiskolát. Boldog, de rövid nagybányai időszak után katonaként Bécsbe került. Lábhibája miatt felmentették. Zomborban tanárkodott,
a megszállás elől - betegen - szülófalujába menekült. Új, végleges és utolsó munkahelye Sopron. Itt nősül meg, rokon-
ságba kerülvén Mende (Mühl) Gusztávval és Mühl Aladárral.
Egyedülálló vízfestési technikával készített képeinek gyűjteménye a Caesar-házban látható. Több képe díjat kapott, sok képét vásárolták meg magánosok, néhányat közületek.
Így vált Horváth József soproni festóvé. A neve előtti jelzőt ő maga talán ha egyszer használta, valamelyik fővárosi kiállításon, mi azért írjuk le, hogy megkülönböztessűk a zenész Horváth Józseftől, aki - kortársaként - ugyancsak megérdemli az utókor tiszteletét.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

Erdély egyik neves és tudománypártoló családjáböl származott gróf Teleki Pál. Mint világhírű földrajztudős és egyetemi tanár tagja volt a trianoni béketárgyalásokon résztvett magyar küldőttségnek. Későbbi pályafutása során végleg elkötelezte magát a nagypolitika mellett, de jól ismertek azok a fotók is, amelyeken főcserkészként látható. Többször vállalt miniszteri tárcát, kétszer foglalta el a miniszterelnöki bársonyszéket. Másodszor az ország legválságosabb időszakában, 1939-ben.
Bár voltak angol kapcsolatai, az irredenta mozgalmak és a német hatalmi törekvések nyomásának nem tudott úgy ellenállni, hogy sokáig megőrizhette volna az ország semlegességét. Ez a lengyelek lerohanásakor még sikerült, ám amikor az alig megkötött magyar-jugoszláv barátsági szerződés felrúgásával arra kényszerült, hogy megengedje a német csapatok átvonulását, más kiutat nem látott, mint az öngyilkosságot. Ez a tette - a gyilkosságről szóló legenda ellenére - ma már kétséget kizáróan bizonyított tény.
Az utat lakógyűlésen elhangzott javaslatra nevezték el róla.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)