Sopron és környéke utcanév keresője

Az utóbbi évtizedek zűrzavaros tulajdonviszonyainak jellemző példăja. 1967-ig - térképen és utcanévjegyzékben rögzített - nyílegyenes útvonal a vele párhuzamosan kiépült Höflányi (1927) és Selmeci (1919) utcák közötti területen. A Flandorffer (1886) - ma: Táncsics - és Lackner Kristóf (1896) utcákat kötötte össze. Keletről a hajdani Ferenc József (48-as) gyalogsági (ma: határőr-) laktanya épületsora (1889) szegélyezi, nyugatról viszont a Gázgyár (1865), folytatásaképpen pedig a Villanymű (1898).
Az útból mára mindössze egy parkolónak használt beugrás maradt a déli torkolatnál. A Wittnyédy utcára néző Soproni Bútoripari Kisszővetkezet (1948-ban alakult Soproni Asztalos- és Faipari Ktsz néven) északról rácsos kapuval zárja le a közteret. A kereszteződéstől északra húzódó szakaszt 1973-74-ben foglalta el a Pamutipar („Soproni Pamutipar Rt.” alapítása, 1922 óta; 1948-ban államosították). A valós helyzetet vette tudomásul a város, mikor nem sorolta be az utcát 1987-ben az országosan vezetett számítógépes kimutatăsba. Ezért maradt ki a legutóbbi (1988-as és 1991-es) utcanévjegyzékekből is.
1991. november 23-án azonban egy csapásra megváltoztak a viszonyok: megnyílt a „Margaréta” - bevásárlóközpont. Vezetősége kiírta, hogy ők pedig a Gyár utca 2. Bejárat a gyárudvaron át, a „Pamut” portája mellett. Érthető: a közönség Ausztriából onnan érkezik.
És hol az 1-es? Miért ne lehetne a S0-PRINT! Úgyis bővítik, a parkoló felé. Propagandának sem rossz, ha a két házszámot együtt emlegetik.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

A róla készült gúnyrajzon széles karimájú fekete kalapban, bársonygalléros malaclopóba burkolódzva néz szembe velünk a daliás alkatú, bohém lelkű kőltó. Emléktábláját azonban csak a figyelmes szem veszi észre az Orsolya tér benyílójában, a hajdani lakása helyén épült ház falán. Áchim Mihály gyóni, ill. dabasi evangélikus lelkész fia. A Magyar Irodalmi Lexikon szerint Sopronban látogatta a teológiát, más - szintén megbízható - források Pozsonyıól tudnak. Tény az, hogy Röttig Odo hívására 1910-ben elszegődőtt a Soproni Napló c. napilaphoz. Szeretett volna szerkesztő lenni, de a tulajdonosnak csak írói vénájára volt szüksége. Ezért kapcsolatuk nem volt éppen fe1hőtlen, s a költő egy időre állásnélkül is maradt. Barátai - Ágoston Ernő festőművész, Kugler Alajos levéltáros, Rábel László újságíró és mások - segítségére szorult. Így is télvíz idején előfordult bizony, hogy ágyban töltötte a napot és versesköteteivel fűtötte a szobát. Stílusa némiképp Adyra emlékeztet; nem volt ideje kiforrni magát.
Sopronban jelent meg Cézár, én nem megyek c. háborúellenes verse. 1912-ben hátat fordított a városnak, s elment a Bácskába lapot szerkeszteni. A nagy háborúban elöbb lelkesen, később kiábrándultan vett részt. (Az ostromlott Przemisl várából írta a Csak egy éjszakára c. híres versét.) Fogságba esett és Krasznojarszkban halt meg, éppen 33. születésnapján.
Sírversében maga jelöli ki helyét az irodalomban:
„Véres harcok verték fel hírét,
De csak a béke katonája volt.”
Utcáját, amelyet 1958-ban neveztek el róla, sivár, szürke házak szegélyezik a Magyar utcától a Deák térig.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)