Sopron és környéke utcanév keresője

Történelmi utcanévjegyzék

Hárs József: "Mesélő utcák Sopronban" című kiadványának virtuális változata.

A kereső segítségével felfedezheti Sopron (Brennbergbánya, Sopronkőhida, Tómalom, Balf) utcáit, tereit. Megtalálja egy adott elnevezés eredetét, illetve a közterület korábbi elnevezéseit. Jellegzetességek címen néhány hajdani és ma is álló érdekes épület, létesítmény olvasható.

Az utcanévjegyzék jelen formájában és tartalmával védett tartalom, másolása tilos!
Az egyes utcáknál szereplő adatok külön természetesen felhasználhatók.

A fotókat Wallon-Hárs Viktor készítette, illetve hajdani képeslapokat is felhasználtunk. A fotók címében szereplő adatok: kép készítési éve + utcanév + képen látható jellemző épület, építmény.

Sopron és környéke utcanév keresője

Schármár Károly utca

Település:
Honnan hova tart:
Csarnok utca—Újteleki utca
Elnevezés hatályba lépése:
1987
Elnevezés eredete:

Neves soproni építészről (1877—1946)

Scheibel dűlő

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Virágvölgy. Virágvölgyi út—városhatár
Elnevezés hatályba lépése:
1992
Elnevezés eredete:

Régi dűlőnév

Schönherr-malom utca

Település:
Honnan hova tart:
Martiny Frigyes utca—Merenye sor
Elnevezés hatályba lépése:
1999
Elnevezés eredete:

Malomról és kirándulóhelyről elnevezve

Selmeci utca

Település:
Honnan hova tart:
Táncsics utca—Fűzfa sor
Elnevezés hatályba lépése:
1919
Elnevezés eredete:

A Sopronba menekült Selmeci Akadémia tanárai először ebben az utcában kaptak lakást. Újabb indok: Selmecbánya testvérvárosunk lett.

Seltenhofer Frigyes utca

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Ipar körút—városhatár
Elnevezés hatályba lépése:
2000
Elnevezés eredete:

Országos hírű harangöntöde (1816—1946) azonos néven négy nemzedéken át tulajdonosáról és vezetőjéről

Semmelweis utca

Település:
Honnan hova tart:
Győri út—Fraknói utca
Elnevezés hatályba lépése:
1954
Elnevezés eredete:

A híres nőgyógyászról

Seregély utca

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Kutya-hegy. Erdei malomköz—
Elnevezés hatályba lépése:
2003
Elnevezés eredete:

Fekete tollazatú, rigó nagyságú énekesmadár

Sirály utca

Település:
Honnan hova tart:
Ravazd utca—zsákutca az Agyag utca felé
Elnevezés hatályba lépése:
1993
Elnevezés eredete:

A Fertő madaráról

Somfalvi út

Település:
Honnan hova tart:
a Táncsics utca folytatása a sínen túl
Elnevezés hatályba lépése:
1869
Elnevezés eredete:

A burgenlandi Schattendorf magyar neve

Korábbi elnevezések:
Schattendorffer Strasse: 1886., az Indóház utcáig terjedt. Az eleje Flandorffer u.: 1891 után, ebből lett a Táncsics u.: 1948.
Jellegzetességek:
régi országút Somfalvára (ma Schattendorf), amit kétoldali szederfasora és más gyümölcsfái is jeleznek

Sopron lakópark

Település:
Honnan hova tart:
Besenyő utca

Sopron-puszta

Település:
Honnan hova tart:
Sopronkőhida—Fertőrákos, az országúttól É-ra
Elnevezés hatályba lépése:
1296
Korábbi elnevezések:
Übermass városi puszta néven: 1767.
Jellegzetességek:
ma is meglévő címeres, régi magtárépület, közelben a volt "Vasfüggöny"

Soproni Horváth József utca

Festő volt; „...ez a hatalmas szál ember, a vérbeli művész örökké töprengő, minden fuvallatra érzékeny, gyermekien ártatlan lelkét hordozta magában. Átható szeme borongva kutatta az élet arcát, ecsetje szerzetesi alázattal, önmarcangoló felelősséggel építette a valóság felfokozott szépségű világát ...” (Becht Rezső). Nem először írunk róla, mégsem árt, ha ebben a sorozatban is helyet kap. Hiszen vita előzte meg azt a határozatot, amellyel a Jereván városrész-beli Munkásőr utcát adományozták neki.
Kemenesszentpéteren született, Keszthelyen járt gimnáziumba, Budapesten végezte a Képzőművészeti Fóiskolát. Boldog, de rövid nagybányai időszak után katonaként Bécsbe került. Lábhibája miatt felmentették. Zomborban tanárkodott,
a megszállás elől - betegen - szülófalujába menekült. Új, végleges és utolsó munkahelye Sopron. Itt nősül meg, rokon-
ságba kerülvén Mende (Mühl) Gusztávval és Mühl Aladárral.
Egyedülálló vízfestési technikával készített képeinek gyűjteménye a Caesar-házban látható. Több képe díjat kapott, sok képét vásárolták meg magánosok, néhányat közületek.
Így vált Horváth József soproni festóvé. A neve előtti jelzőt ő maga talán ha egyszer használta, valamelyik fővárosi kiállításon, mi azért írjuk le, hogy megkülönböztessűk a zenész Horváth Józseftől, aki - kortársaként - ugyancsak megérdemli az utókor tiszteletét.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Jereván, Révai Miklós utca—IV. László király utca
Elnevezés hatályba lépése:
1991
Elnevezés eredete:

Horváth József híres soproni festőművészről (1891—1961)

Soproni út

Település:
Honnan hova tart:
Brennbergi út—
Elnevezés hatályba lépése:
1872

Sopronkőhida

Település:
Honnan hova tart:
Sopron és Fertőrákos között, a Pozsonyi út két oldalán
Elnevezés hatályba lépése:
1854
Elnevezés eredete:

a Rákos-patak ókori hídjáról

Korábbi elnevezések:
Stein am Brückl, Kőhíd-telep, később Sopronkőhida néven
Jellegzetességek:
fegyintézet (az ország első cukorgyára: 1854., fegyintézet: 1886.), a pataknál induló országút Szentmargitbányára (Sankt Margarethen) vezet, a határnál a Páneurópai Piknik (1989) emlékhelye

Sörházdombi út

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Becht Rezső út—Panoráma út
Elnevezés hatályba lépése:
1935
Elnevezés eredete:

Az Erzsébet kert szélén volt Malátagyárról. A bérlő a dombon lakott.

Korábbi elnevezések:
régebben Braut-Riegel, azaz Mátka-domb

Sörházdombi-kilátó

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Sörházdombi út mellett
Elnevezés hatályba lépése:
1900
Korábbi elnevezések:
előbb gloriette 1900, újraépült 1969-1982, majd 2006

Sövény köz

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Bánfalvi út—Ady Endre út
Elnevezés hatályba lépése:
1950
Korábbi elnevezések:
Megerősítve: 1959., korábban Kert utca Sopronbánfalván

Sport utca

Település:
Honnan hova tart:
Lőver körút—Harkai út
Elnevezés hatályba lépése:
1958

Storno Ferenc út

Település:
Honnan hova tart:
a 84-es főútnak a Pozsonyi úttól a Virágvölgyi útig terjedő szakasza
Elnevezés hatályba lépése:
2000
Elnevezés eredete:

Id. Storno Ferencről, a híres restaurátorról (1821—1907)

Jellegzetességek:
Új Szent Mihály- temető (1894), Fehér-kereszt, Esernyős-ház

Strand utca

Honnan hova tart:
Borostyán utca—jelzett turistaút
Elnevezés hatályba lépése:
1974
Elnevezés eredete:

A tómalmi strandról. (Meghosszabbítva a volt Üdülő utcától a jelzett turistaútig: 2000.)

Magyarázatok

A jegyzék tartalmazza az alábbi közterületeken kívül a város hagyományosan névvel illetett részeinek (pl. Kuruc-domb), lakótelepeinek és jellemző építményeinek (pl. Károly-kilátó) listáját is.

Előforduló közterületfajták:

  • aluljáró (nálunk kettő csak vasúti sínek alatt, illetve egy helyen vegyesen vasúti sínek és közút alatt, — pl. Terv utcai vasúti aluljáró)
  • átjáró, ill. átjáróház (két utca összekötése vasúti síneken, kapualjakon, udvarokon át — általában nincs külön nevük, hivatalos semmiképpen, — pl. „Fórum”-átjáró)
  • dűlő (külterületen lévő százados földútból, — pl. Erdburger dűlő)
  • köz (utcákat összekötő utcácska, — pl. Bünker János Rajnárd köz)
  • park (zöldterület a határoló házak nélkül, — pl. Szent István park)
  • sétány (sétálóutca, — pl. Füredi sétány)
  • sor (csak az egyik oldal van beépítve, — pl. Kismartoni sor)
  • tér (házsorral határolt térség, — pl. Széchenyi tér)
  • út (laza beépítés, — pl. Városligeti út)
  • utca (zárt sorú beépítés, — pl. Kolostor utca)

Közlekedési szempontból megkülönböztetjük a zsákutcát (pl. Pázmány Péter u.) a tovább kiépítetlentől, az utóbbinál csak a kiindulást adom meg (pl. Felső sor—).
Vannak érdekes — történelmileg kialakult — elnevezések, pl. Előkapu, Ikvahíd, Jégverem. Különleges eset az Ógabona téré, annál is inkább, mert a számozása (és mai formája) inkább utca (számozása okán említhetnénk a Deák teret is).