Szent Margit út

Sopron és környéke utcanév keresője

Önsanyargató élete javarészt a Dunának azon a szigetén pergett le, amelyet később róla neveztek el. IV. Béla királyunk erős hitű leánya a domonkos apácák szigorú reguláinak vetette alá magát. Legendájának magyar fordítása értékes művelődési és nyelvemlékünk. Ezen alapul az 1989. évi Ünnepi Hetek nagy barlangszínházi sikere, Kocsis István Árpádházi Szent Margit (Az áldozat) c. tragédiájának ősbemutatőja.
Sopronhoz a „dőmés” barátok révén van köze. Kéttornyú templomukhoz ragasztott rendházukban a béke utolsó perceiben határozták el a terjeszkedést. Előbb felépítették kertjük végében a Credo-házat (hiába keressük: bomba zúzta szét),
majd - a Lőverek aljában - a Juliáneumot. (Névadója Julianus barát, aki még a tatárjárás előtt rátalált a Volgán túli magyarokra.)
A papneveldének szánt épületet rövidesen az egyik menekülő nyilas minisztérium foglalta le, a háború után pedig nyugdíjas pedagógusok otthonává alakították át. A vele összeépített egykori villában működik a Szent Margit-plébánia. Ennek vezetője - 300 hívével együtt - kérte a hozzájuk vezető út átkeresztelését, ami 1991 tavaszán meg is történt.
A Szent Margit utca korábbi neve (Gesztenyés út) már 1988-ban eltűnt, amikor Becht Rezső soproni író táblái kerültek fel a kerítésekre. A legújabb változtatás nyomán az író visszaszorult a felső szakaszra. Az irodalom csak bent a városban tartja magát: a hajdani Domonkos utca Móricz Zsigmonddal szemben alulmaradt a szavazáskor.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

Település
Városrész
Honnan hova tart
Mikoviny utca—Becht Rezső utca
Elnevezés eredete

Árpádházi Szent Margitról, a plébánia névadójáról (1242-1270)

Jelenlegi elnevezés
1991
Korábbi elnevezések
Gesztenyés út: 1910., Becht Rezső u.: 1988. Ennek az első része
Jellegzetességek
Részben gyalogos út lépcsővel, korláttal. Templom és plébánia, Pedagógus Nyugdíjas Otthon (volt Julianeum), védett park