Vitnyédy (helyesen Wittnyédy) utca

Sopron és környéke utcanév keresője

Sokat utazó, sárvári születésű, evangélikus jogász, a Habsburg-uralom ellen szerveződő Wesselényi-féle összeesküvés egyik mozgatója. Előbb a szülőhelyén birtokos Nádasdy titkára, majd Sopronban telepedik le, s itt nősül meg. A város 1638-ban jegyzőjévé választotta, néhány évvel később pedig követül küldte az országgyűlésre. A megyénél szintén vállalt tisztségeket. Egy ideig Pálffy nádor szolgálatában állt, de ugyanakkor több főuri család ügyeit is intézte. Ilyen módon került szoros kapcsolatba, sőt bizalmas baráti viszonyba Zrínyi Miklóssal, a költővel, egészen annak haláláig. Bizonyíték: fennmaradt levelezésük.
A köznemesi ellenzék nagy hatású vezérének szerepéhez méltó életrajzát még nem írták meg. Azt azért így is tudjuk, hogy amikor az összeeskküvést leleplezték, őt már nem állíthatták bíróság elé. Nem sokkal előbb Nezsideren hirtelen meghalt. Ez azonban nem akadályozta meg a kincstárt abban, hogy vagyonának nagyobb részét (többek közt egyik Szent György utcai házát lefoglalja.
A „Vas-Villa” mellett a piacig húzódó utca névtáblájának rossz helyesirása következtében kevesen tudják, hogy a város ott nem a megye egyik falvát, hanem országos hírű polgárának emlékét tiszteli meg, 1927 óta.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

Település
Honnan hova tart
Csarnok utca—Höflányi utca
Elnevezés eredete

Wittnyédy István helyi ügyvédről (1612—1670). Zrínyi Miklós, a költő szolgálatában állt, háza a Szent György utcában.

Jelenlegi elnevezés
1927