Lenkey utca

Sopron és környéke utcanév keresője

LENKEY JÁNOS (1810-1849) vagy LENKEY KÁROLY (1803-1874)
A város törvényhatósági bizottsága 1948. május 31-i közgyűlésén határozatban változtatta meg 18 utca régebbi nevét. Ezek között volt a máig híres Gensel Ádám XVII. századi soproni orvosról elkeresztelt rövid utca, a mai SZTK mellett. Jellemző a légkör antidemokratikusságára (fordulat éve!): az egyetlen észrevételt azzal utasították vissza, hogy a pártok és a Nemzeti Bizottság közötti megállapodást nem lehet megváltoztatni. A belügyminiszteri felszólításra indított akcióban részt vevők azt a fáradságot sem vették maguknak, hogy a nevet helyesen, y-nal írják, s eldöntsék, milyen keresztnevet ragasszanak utána. (Persze akkor az y olyan anakronizmusnak számított, mint mondjuk a nyakkendő.)
Mivel magyarázatot sem a hivatalos iratokban, sem az újságokban nem találtunk, csak tippelhetünk, kiről is akartak olyan sürgősen megemlékezni. Kétségtelen, hogy mindkét személy megérdemli a figyelmet, bár Sopronhoz egyiknek sincs köze.
Lenkey János huszártisztként hazavezette csapatát galíciai állomáshelyéről szabadságharcot vívni a Délvidékre, ahol tábornokságig vitte. Világos után az aradi börtön kazamatáiban megőrült. Így kerülte el a kivégzést, de nem a halált.
Ezzel szemben Lenkey Károly - nehéz vasban eltöltött esztendők után - megírhatta visszaemlékezéseit. Különben ő is huszártiszt volt, bár csak őrnagy, ám szintén a Délvidéken harcolt Világosig. Ha már szabadsághősre esett akkor a választás, lehetett volna Murmann Sámuel soproni nemzetőrparancsnok, aki vértanúhalált halt 1849-ben, vagy a Fabricius-rokon Szontágh Frigyes, aki nagyjából Lenkey János útját járta be, de börtönben halt meg.
Igaz, mindkettöjük neve német.
Mint Gensel Ádámé.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

Település
Honnan hova tart
Kis János utca—Deák tér
Elnevezés eredete

A szabadságharc két ilyen nevű főtisztje közül valószínűleg az aradi várbörtönben 1849-ben megőrült, János keresztnevű hős tábornokról

Jelenlegi elnevezés
1948
Korábbi elnevezések
Gensel Ádám u.: 1927.
Jellegzetességek
Volt Rendelőintézet (1970)