A róla készült gúnyrajzon széles karimájú fekete kalapban, bársonygalléros malaclopóba burkolódzva néz szembe velünk a daliás alkatú, bohém lelkű kőltó. Emléktábláját azonban csak a figyelmes szem veszi észre az Orsolya tér benyílójában, a hajdani lakása helyén épült ház falán. Áchim Mihály gyóni, ill. dabasi evangélikus lelkész fia. A Magyar Irodalmi Lexikon szerint Sopronban látogatta a teológiát, más - szintén megbízható - források Pozsonyıól tudnak. Tény az, hogy Röttig Odo hívására 1910-ben elszegődőtt a Soproni Napló c. napilaphoz. Szeretett volna szerkesztő lenni, de a tulajdonosnak csak írói vénájára volt szüksége. Ezért kapcsolatuk nem volt éppen fe1hőtlen, s a költő egy időre állásnélkül is maradt. Barátai - Ágoston Ernő festőművész, Kugler Alajos levéltáros, Rábel László újságíró és mások - segítségére szorult. Így is télvíz idején előfordult bizony, hogy ágyban töltötte a napot és versesköteteivel fűtötte a szobát. Stílusa némiképp Adyra emlékeztet; nem volt ideje kiforrni magát.
Sopronban jelent meg Cézár, én nem megyek c. háborúellenes verse. 1912-ben hátat fordított a városnak, s elment a Bácskába lapot szerkeszteni. A nagy háborúban elöbb lelkesen, később kiábrándultan vett részt. (Az ostromlott Przemisl várából írta a Csak egy éjszakára c. híres versét.) Fogságba esett és Krasznojarszkban halt meg, éppen 33. születésnapján.
Sírversében maga jelöli ki helyét az irodalomban:
„Véres harcok verték fel hírét,
De csak a béke katonája volt.”
Utcáját, amelyet 1958-ban neveztek el róla, sivár, szürke házak szegélyezik a Magyar utcától a Deák térig.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)
Gyóni Géza költőről, aki soproni újságíró (is) volt (1884—1917)