Tudatosan művelte anyanyelvét. Feljegyezték róla, hogy eljárogatott a cselédek körébe, így tanulván ki „a tulajdonabb magyar szóejtéseket”. Költő, erkölcsbölcselő, fordító, a későbarokk és a rokokó kiemelkedő írásművésze. A kurucok által ostromlott Németújvárott született, apja a Batthyányak tiszttartója. A kőszegi, majd a soproni jezsuiták gimnăziumának tanulója. Tizenhat éves korában lép a rendbe.
Tanulmányait Bécsben folytatja, Grazban lesz bölcsészdoktor. Pozsonyi és pécsi tanárkodása után a bécsi egyetemen
felsőbb matematikát és teológiát hallgat. 1734-ben szentelik áldozópappá. Élete külsőleg továbbra sem reked meg egy
helyen. Rómába is elkerül, mégpedig magyar gyóntatónak a Szent Péter-templomba. Érdekes, hogy itt formálódik magyar
íróvá. Visszatérése utáni években a nagyszombati nyomda élére helyezik, ahol megkezdi műveinek kiadását.
Élénk kapcsolatban áll kora kiemelkedő honi és külföldi tudósaival. A jezsuita rend feloszlatása után, 1774-től haláláig, Rohoncon él, a Batthyányak által fenntartott szegényház felügyelőjeként. Ő maga fordításait tartotta többre ("Bőlcs ember …") ma költeményeit (már korán kéziratban terjedtek, „ponyvára” is kerültek), s főleg nyelvét tartjuk igazi értéknek (pl. Téli éjszakák c. keretes elbeszélésgyűjteménye). Ki hinné, hogy az ő újítása a "zsebóra", a "napirend" és a - "nyelvbotlás" is.
Utcája szerény, mint ő volt: a Kismanoni sor és a Táncsics utca között.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)
Faludi Ferencről, a Sopronban diákoskodott papköltőről (1704—1779)