Dobner Nándor utca

Sopron és környéke utcanév keresője

A Bécsi domb alján, a Káposztás utcából 1958 óta induló utcácska a kétes értékű költőnek, Bors Lászlónak (1895-1919) nevére hallgatott. 1991. augusztus 10-én szerelték fel - az ottlakók véleményével szemben hozott többségi határozat végrehajtásaként - az új táblákat, melyeken már Dobner Nándor olvasható. A kuruckorban élt jogtudor többször viselt vezető tisztséget szülővárosa élén, ismételten a legnehezebb időkben mint megválasztott polgármester. Ne csak a kuruc ostromra gondoljunk, hanem az utolsó török invázióra és több kisebb-nagyobb tűzvész következményeire is.
Diplomáciája a soproni borra alapozva, a Lackner Kristóf-i nyomdokokon védte a város érdekeit, s elindította Sopront a polgári jólét útján. Magánéletében műgyűjtőként ismerték. Háza (a későbbi Gyóni-ház) az Orsolya téren, ma már nincs meg. Német nyelvű naplója még feldolgozásra vár.
Nem először kapott utcát: 1927-től 1948-ig a Városháza mögötti szakaszt tisztelték meg vele, azt, ahol a Városi Mozi állott.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

Település
Honnan hova tart
Káposztás utca—Fűzfa sor
Elnevezés eredete

Dobner Nándorról, kuruckori soproni polgármesterről (1659—1730)

Jelenlegi elnevezés
1991
Korábbi elnevezések
Bors László utca:1958.