Soproniak a reformkor országútjain

Bevezető sorok

Fabricius Endre, a híres soproni polgármester második házasságából származott. Ő volt a kilencedik a gyermekek sorában. Apja latin nyelvű krónikájának magyarra fordítója. Tanulmányainak nyári szünetét kihasználva, barátaival vagy nélkülük, országjáró utakra indult. Mint szüleit tisztelő és amúgy is rövid pórázon tartott ifjú, nem mulasztja el ezekről az írásos beszámolót. Lelkiismeretes aprólékossággal ad számot élményeiről és anyagi helyzetéről. Atyjának magyarul, anyjának németül fogalmazott levelei a Magyar Országos Levéltár anyagában találhatók. Ezekből szemelgettem egy pályamunkára valót.

A család

Az 1823. március 27-én született András Lajos (Endre) felnőtté válásának folyamatát részletesen nyomon követi a Soproni Múzeumban őrzött családi krónika. Miután dajka szoptatta egy és negyed évig, s közelebbről meg nem jelölt oltást kapott (valószínűleg himlő ellen), egészségben töltötte gyerekkorát. Öt éves, amikor már a magyar és német ábécét tanulja, nyolc, amikor latinnal is foglalkozik. Hamar bekerült a líceumba, ahol tíz és fél évet töltött folytonos tanulásban.

Sok szabad időt nem hagytak neki, iskolás korában otthon is, nyáron is magántanítót fogadtak hozzá. Jó eszű gyerek, „mindent nemcsak hamar felfogott, hanem jól meg is értette, s elméjében megtartotta, de különben igen eleven ‘s virgoncz, hogy őt szüntelen figyelemmel tartani kéntelenítettünk.” Tagja volt a líceum német társaságának, s ugyancsak a magyarnak is. Mindkét önképzőkörben tevékeny részt vállalt, hiszen — német anyanyelve ellenére — magyarul is kiválóan tudott.

„Zongorázni oly ügyességgel megtanult, hogy az által mind magának örömöt, mind másoknak gyönyörűséget szerez.” Rajzolni tanult a városi rajziskolában. Valamennyit franciául is tudott.

Jó eredménnyel végezte el az evangélikus líceumot, közben — egy széljegyzet erejéig — valószínűleg találkozott a Sopronban katonáskodó Petőfivel (könyveket kölcsönzött neki a német társaság könyvtárából), aztán jogász, majd pesti ügyvéd lett. Jeles napja további életének 1848. május 1-je. Ekkor veszi feleségül Szontágh Amáliát, Szontágh Frigyes honvéd őrnagynak a húgát. A huszártiszt, hivatásos katona szolgálati helyéről, Tarnopolból, a szabadságharc leverése és aradi elítéltetése után pedig Kufsteinből írt leveleket, többek között az újdonsült férjnek is.

Endre négy gyermek atyja. Később elvált, s hazaköltözött a soproni családi házba. Visszavonultan élt, verseket írt, zongorázgatott, s halála előtt nem sokkal alapítványt tett volt iskolájában tanuló szegény családtagjai megsegítésére. Részben a ház szolgált volna anyagi alapként, ám a Soproni Építőbank 1901. évi bukása elvitte a pénzt, az épület viszont annyira leromlott állapotba került, hogy az evangélikus egyház csak a nemes célra, valamint a család hajdani érdemeire való tekintettel vette át, s mentette meg az alapítvánnyal együtt a jövőnek.

Ma mint múzeumot csodálhatjuk a Fő téren. A hajdani vármegyeház falszomszédja. Talán inkább a reformkor nagy polgármesteréről, a líceum bővítőjéről, Fabricius Andrásról ismeri mindenki. Az akkor még kezdő ügyvéd 1806-ban vásárolta meg az épületet, hogy polgárként jogot szerezhessen vezető tisztségek betöltésére. Több neves szakemberrel javíttatta ki a házat, s az első emelet utcai frontján alakíttatta ki lakását.

Az ötszobás lakáshoz tartozott egy bástyakert, egy lóistálló két ló számára, takarmánykamrával, pince és szőlőprés, a határban pedig szőlő, szántó és káposztáskert. A vármegyeház építését megelőző bontás és maga az építkezés is sok kellemetlenséggel járt 1829–1831-ben, de még a korai negyvenes évekből is maradtak helyreállításról szóló részszámlák. A hátsó traktus bérlői, gyerekek hancúrozása és sírása a naptól alig érintett, visszhangos szűk udvarban, zongoraszó, mesterek kitartó kopácsolása adták meg a hétköznapok alaphangját.

Amikor Endre született, nővére, Ottilia eladósorban, nemsokára nőül ment egy nyitrai földbirtokoshoz. Károly 11 évesen a líceum padjait koptatta (majd elvégezvén, amit itt elvégezhetett, Pozsonyba került), Amália 7 éves, s otthon maradt 1834-ig, házasságáig8.

Az egy évvel fiatalabb Paulina betegsége következtében elvesztette első fogait. Bár igen házias, anyjának támasza, a vénlányok sorsa fenyegeti a krónika írásakor. (A kilenc gyermek közül négy halt meg csecsemő, vagy aprócska korában, egyikük Endre születése után egy évvel.) Az apa akkor már 53 éves, az anya 40.

A családját szerető apa lelkiismeretesen diktált le és gyűjtött egybe minden lényeges adatot gyermekeiről. A krónika latin nyelvű, s 1842 elejétől készülgetett. András Lajos, nevezzük ezentúl Endrének, 1844. július 8-tól szeptember 29-ig fordította le magyarra, de a saját életére vonatkozó legfrissebb közléseket már közvetlen diktálás alapján írta be. Anélkül, hogy a kézirat keletkezésének részleteibe belemennénk, elég csak annyit leszögeznünk, hogy a dokumentumok, illetve a dokumentált leírások megbízhatósága kétségtelen. A nagy lakásban Endre első kirándulása idején, az öreg szülőkön kívül már csak Paulina lakott állandóan.