Soproni Olvasókönyv II. - Válogatás a soproni német nyelvű sajtóból 1856–1921

Bevezetés

A Soproni Olvasókönyv kedvező fogadtatása arra kötelez, hogy a megbomlott egyensúlyt helyreállítsam. Hiszen aligha tagadhatjuk, hogy Sopron sajtójának nyelve, keletkezésének első éveiben, kizárólagosan német volt. Pontosabban: néhány hirdetést és hivatalos közleményt kivéve. Évtizedekig tartott, mire érdemes volt magyaroknak magyar újságokkal pályázni a magyarul tudó olvasók kegyeire.

A város lakosságának száma ugyan növekedett, de azon belül lassú fokozatossággal szorult vissza a gót betűk ismerőinek köre. És ez nemcsak Gutenberg ábécéjére vonatkozott, hanem arra a több rétegű társadalmi életre is, amelynek részt vevői a magyarok többségét hergelaufeneknek (jöttmenteknek) tartották. A Szent Mihály-templom restaurálás utáni felszentelésére érkezőket az újság még helybeliekre, a környékből jövő magyarokra és horvátokra osztotta föl (lásd X. A. 5.). Ez 1864-ben így volt természetes. (Még 1880-ban is a kerek 23 ezerből kevesebb, mint 5000 a magyar.) A Millenniumkor azonban már eredeti magyar nyelven közölte az Oedenburger Zeitung a Csornáról jött premontrei szónok beszédét, mert nem akarta a kétnyelvű olvasót megfosztani annak zamatától. (Dr. Kuncz Adolf prépost beszéde a lap 1896. május 19-i számának 2—3. oldalán.)

A magyarosodás szelíden és kevésbé szelíden egyre szélesebb területeken folyt. (Utalás rá a IV. B. 2.-ben, a XI. A. 2.-ben és a XI. A. 5.-ben.) Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy az 1921. évi sorsdöntő népszavazást közvetlenül megelőző népszámláláskor (nem sokkal, de) még mindig a felénél kevesebben vállalták magyarságukat. 1930-ra azonban megfordult az arány. Ezzel azonban már nem foglalkozom. A német anyanyelvűeknek a magyar hazához való hűségére példa a II. E. 2., II. E. 4., XI. A. 4., XI. C. 1. és XI. C. 2. cikkekben olvasható. És természetesen a népszavazás végeredménye (utalás a Függelékben, a Magyarázatok végén). Van azért kevésbé barátságos hang is (aulikus és vallási köntösben II. E. 1., XI. A. 1.). Sőt, ellenséges (XI. A. 1.).

De hát nemcsak az érdemes olvasásra, ami a nyelvre vonatkozik. A Ferenc József-i „boldog békeidők” díszes kulisszái mögül itt is, ott is láthatóvá válik a vandálok pusztítása (I. B. 3. és más), a militarizmus kegyetlensége (XI. B. 3.), a bányászélet nyomora (XI. A. 8.) és a leplezetlen antiszemitizmus (X. C. 5., XI. A. 6— 7.). És a sokféle szórakozás mellett a technika büszkeségének, az óceánjárók legnagyobbikának, a Titanicnak megrázó pusztulása (VII. C. 1—7.). Stb.

Miért csak 1921-ig válogattam össze a közlésre érdemesnek talált cikkeket? Az első évszám, az 1856, azt hiszem világos: a Sopronban akkoriban megjelent első újsággal, a hosszú nevű Oedenburger Intelligenz- und Anzeige-Blatt-tal kezdtem. Éspedig a második évfolyammal, mert levéltárunkban nem található meg az első. (Hogy ezt ne kelljen minduntalan leírnom: sajnos az anyag, belevonva a városi könyvtárat is, nem teljes. Évfolyamokon belül is, sőt számokon belül is vannak hiányok. Amióta a nullát feltalálták, a semmi is létező fogalom. Szerencsés esetben a két lelőhely kiegészíti egymást: a korszak meghatározó szerkesztő-egyéniségéről, Marbach Ernőről szóló nagy laudáció kerete a könyvtárban, életrajzi közepe a levéltárbeli példányban maradt meg.)

Az 1921 mindenképpen történelmi évszám. A lezárást ez önmagában is indokolná. Hozzá kell tennem, hogy az anyagnak kiterjesztése a másik történelmi évszámig, az 1944-ig, amikor az utolsó soproni német újságot, az Oedenburger Zeitungot államérdekből (!) betiltották, terjedelmi okokból sem lett volna kivihető. Itt jegyzem meg, hogy amit fölöslegesnek ítéltem, azt kihagytam a cikkekből. Ennek jele: [...]. A szögletes zárójel nélküli három pont az eredetiben is az. Saját kiegészítéseimet is szögletes zárójelek közé tettem.

A Függelékben közölt kis sajtótörténet jelzi, hogy német nyelvű sajtónkban az állandóságot az Oedenburger Zeitung képviseli. Mellette-körülötte fel-feltűnnek más lapok is. Ha ennek a tarka-barka felszínnek a mélyére nézünk, azokat a nyomdákat találjuk, amelyek maguk reklámjaként jelentették meg sajtótermékeiket. A Marbachot foglalkoztató Romwalter Károly (A Károly-magaslat építője) nemcsak a napilappá fejlődött és 1944-ig fennálló Oedenburger Zeitung elindítója, hanem annak magyar változatát is megjelentette (ennek első címe „Sopron” volt). Nyomdája később Röttigékével egyesülve, még később részvénytársasággá alakulva, államosítás után ma Hillebrand-nyomdaként működik.

Elmondható, hogy ez az újság volt a legtárgyilagosabb valamennyi közül. És a leggondosabban szerkesztett. Ez vonatkozik a kevésszámú sajtóhibára is.

A cikkek kiválogatásának szempontja: a korra jellemző tartalom és az egymást kiegészítő változatosság. Ezt kívánja erősíteni a számos reklámoldal is. Így válik az egész olyan körképpé, amely a hétköznapok világát igyekszik bemutatni. Természetesen vállalom a szubjektivitást: ez az én véleményem Sopron hatvanöt évéről 1856-tól 1921-ig. Ezúttal a német sajtón keresztül.

A cikkeket betűhíven közlöm, tudomásul véve a bizonytalanságokat és a német helyesírás változásait is (természetesen nem a legújabbra gondolok, hanem az első egységesítő helyesírási szabályzatra, amelyet Berlinben, 1902-ben jelentettek meg a német nyelvterület számára). A fordításban — egy-két fordulatot kivéve — nem törekedtem valamilyen régi stílusra. A megértés lehetett csak a célom. És az, hogy a jó értelemben vett érdekességeket „könnyen emészthető módon” tálaljam az olvasó elé. Hiszen ez volt az elődök szándéka is. Akár németül, akár magyarul írtak.

Végezetül köszönetet mondok a Levéltár és a Széchenyi István városi könyvtár munkatársainak. Ez a segítség kiterjedt a technikai részletekre is. Ám ezek megoldásában Viktor fiamé a legfőbb érdem.