Johann Karl Schuster üvegesről és feljegyzéseiről a 19. század Sopronából

Bevezetés

A kőszegi születésű Johann Karl Schuster üveges mester hagyatékából könyv formájába rendezett iratköteg került végső soron az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárába. Fél évszázaddal ezelőtti ismertetője jobb híján az ottani leltárban szereplő „Feljegyzések Sopron múltjáról” címen tárgyalja a Soproni Szemlében. Azóta – tudtommal – nem szólt róla senki sem. Egy másik mesteremberrel kapcsolatban figyeltem fel rá, nem olyan régen.

Geiger Márton soproni kosárfonó gondosan fogalmazott és igazán szép kiállítású krónikájának ékességei a 19. század első felének egyenruhás alakjai. Közülük nyolcat megtalálhatunk Schusternál is. A tizenegyből miért csak nyolcat? – kérdeztem korábban. Választ most sem tudok adni, annak ellenére, hogy kezemben van immár Schuster munkájának digitális fotómásolata. Addig csak Csatkai Endre 1923-ban megjelent újságcikkéből, Pukánszky Béla: Die Aufzeichnungen des Ödenburger Bürgers Karl Schuster című ismertetőjéből, illetve Juhászné Hajdu Helga 1957-beli közleményéből képzelhettem el magamnak az üveges mester kéziratát. Az Országos Széchényi Könyvtár munkatársának alapos, de természetesen mélyebbre nem ásó leírása a kiinduláshoz képest újabb talányok felvetésére ad lehetőséget. Ezekkel foglalkozom majd a továbbiakban.

Pukánszky Béla 1932-ben már az OSZK-ban találta a művet. Szerinte a szerző „behandelt eben nicht bloß eigene Erlebnisse” (éppen nem pusztán saját élményeit tárgyalja). De azért forrásértékűnek tartja a magyarországi németek szempontjából. Az ismertetőből egy bővített mondatnyit idéznem kell: „Aus den Angaben seines Sohnes, der den Handschriftenband an die Széchenyi [sic!]-Landesbibliothek veräusserte, geht auch nur so viel hervor, daß er Glasermeister und Kirchenvater der evangelischen Kirchengemeinde A. B. war, um 1820 geboren wurde und um 1870 starb.” (Fiának közléséből, aki a kéziratkötetet az Országos Széchényi Könyvtárnak eladta, csak annyi jön elő, hogy üveges mester és az evangélikus egyházközségben templomatya volt, 1820 körül született és 1870-ben halt meg.) Hogy ez a pontatlan közlés tényleg ifjabb Schuster Károlytól ered-e, nem tudni. De belőle jóformán csak az eladó családbeli státuszát szabad elhinni.

Azt már látnom kell, hogy szerkesztésről és szép kiállításról sajnos nem beszélhetünk. A cím? A kötéstábla vignettáján van valami tintával rótt, többsoros írás, jóformán teljesen olvashatatlanná lekopva. Annyi vehető ki, hogy nagy A-val kezdődő, hangsúlyosan nagyméretű, így is szépnek mondható betűkből álló szó után nagy M-mel az elején, többsoros német szöveg, benne königl. (F)reÿ (St)adt és – erős nagyítással nézve – elég sok kis r betű vehető észre. Felette az OSZK kézirattárának ceruzás leltári feljegyzése (1124. Fol. Germ.). – A kötéstábla elég rossz állapotban van, szélei lerongyolódva. Ez a szomorú tény inkább a háborúk „iratkezelésének” számlájára írható, mint a kutatókéra.

Bévül több helyen látok a margón vastag barna ceruzás vonalat: jelet arra, hogy az ott lejegyzett, s főleg királyokkal kapcsolatos adat felkeltette valakinek az érdeklődését. Ilyen ceruza ma már nem igen kapható, s talán ilyen kutató sincs. (Ennél rosszabb volt, aki újságok esetében ollót használt...)

Jobban most nem merülök bele a részletekbe, csak egyet tisztázok, mert ezt aztán gyorsan és meglehetős bizonyossággal leszögezhetem: miért éppen addig vezette „krónikáját” Schuster, ameddig vezette? Juhászné csak annyit mond: „1867-ig folytatta”. A politikával lett volna gondja, mint ahogy Csatkai Endre gyanítja? A magyarázat számomra, anyakönyv alapján, egyszerűnek látszik: 1868. február 5-én meghalt.

És mikor kezdte? Levéltári adatok szerint a fiatalember 1827-ben lett soproni üveges mester, s vette át rokonának üzletét. Előbb aligha ült neki. Ismét egy iparos, akit érdekel választott városának múltja.

Az sem lehetetlen, hogy a szerző – elfeledkezve arról, hogy az ember élete véges, viszont tudatában annak, hogy a gyűjtést sohasem lehet befejezni –, magának szedte össze az anyagot. (Egyes, gyakran margóra szorult kiegészítések legalább még egy, szép írású közreműködőt sejtetnek.) Ha ez igaz, akkor olyan élménybeszámolókkal, olvasmányok kivonatával, néhány eredeti dokumentummal, és színes hírek halmazával állunk szemben, amelyekből lehetett volna szép krónika is. Így sincs híjával olyan hézagpótló értékeknek, amelyek bőven megérik a vele való foglalkozást.