Geigerék színes krónikája

Bevezető

Vaskos könyv, féltve őrzött kincs. Ideje közelebbről is szemügyre venni.

Egyáltalán, egy szerző munkája? Mikor, milyen részletekben készült? És hogyan került oda, ahol ma őrzik? Hamarjában csak néhány kérdőjel. Ha jobban belemerül az ember a Geiger Krónika tanulmányozásába, némelyik kérdésre egyre nehezebb a válasz. Nem is biztos, hogy mindig megnyugtatóan sikerül. Ennek sajnálatosan egyszerű oka is van: a hétköznapok újra és újra termelődő nehézségeivel birkózó környezet érzéketlensége az utókor iránt. Tűzre vetett hagyatékok sora jelzi még a társadalom írásbeliségbe ágyazott felső rétegeiben is, hogy levelezés, mintakönyvek, hivatalos iratok stb. a gyásznap utáni reggelen egyik percről a másikra elvesztik értéküket. Ezért örülnünk kell, hogy ez a tiszteletre méltó alkotás több, mint fél évszázados elzártság után jó helyre kerülhetett, nem hányódik egymagában.

Sajnos a család nem tartozott a nevezetesebbek közé, ezért rájuk vonatkozó kevés hivatalos irat maradt meg. Még sincs más megoldás: válaszok adása végett, a munka tanulmányozásán, szúrópróbaszerű ellenőrzésén, egybevetésén túl azt kell vallatóra fogni, ami a Soproni Levéltárban található.

A soproni krónikákról

Régi megállapítás, hogy Sopron „tipikus krónikaíró város”.

A közelmúltban még gyakran találkoztam azzal az egykori városházi kistisztviselővel, aki sokadik füzetét írta és rajzolta tele a körülötte történt eseményekkel; időnként megemlíttetik néhai Garád Róbert neve és több kötetnyi naplója is. Sokakról hallani, hogy családjuk történetét kutatják és állítják össze. Az aprónyomtatványok egykori szorgalmas gyűjtőjének, Thier Lászlónak anyaga ugyan nem kész krónikába, hanem kis füzetekbe és számos dobozba rendszerezve fogadja a kutatókat a Múzeum egyik szobájában. A Brucknerek sok éven át vezetett feljegyzéseinek eredetije ma is a családnál található. A Levéltár őrizetében van Michel Jánosnak, a sekrestyés-tanítónak a kötete. Csornán vigyázzák Drinóczy Györgynek a városról és a megyéről szóló hatalmas művét, a Soproni Levéltárban fénymásolat van róla. Kovács József László említi, hogy „Több soproni krónikánk is csak a tudós Gamauf Teofil másolatában maradt fenn.” A lelkész saját kéziratos művének címe: Chronik Oedenburgs vom Jahr 800–1606, ein Band in Folio. A lehető teljesség kedvéért felsorolható Hannaweck rövid munkája, s a harmadik Fiedler Krónika is. Nemrég nyilatkozott, túl a kilencvenen, Norberta nővér, orsolyita apáca az újságírónak, hogy ha bírná még a keze, folytatná a 18. században Sopronba telepedett rend itteni történetének feljegyzéseit. Az első helyi katolikus egyháztörténeti írónak mondott Kaleschiák Péter anyakönyvbe rótt krónikáját Bán János ismertette. Boronkai Pál említ egy Amtmann Krónikát. Kovács József László három krónikaféléről számol be a SSz. 1848-ra emlékező számában. Stb.

És akkor ott sorakoznak a nyomtatásban is megjelent esemény-leírások a könyvtárak polcain. Egybe szerkesztett kötetben Faut Márk és Klein Menyhért krónikája, a Csányi, a Ritter Krónika, Slachta Etelka várhatóan teljessé váló napló-kiadása, valamint a Soproni Szemle oldalain, vagy mellékleteiként közöltek, mint az idősebb és ifjabb Petz Dánielé, a két Payré, Fiedler Kis Krónikája, az előbb említett reformkori lelkes leány naplóköteteinek soproni vonatkozású része, a teljes eredeti megszerzőjének, Csatkai Endrének gondozásában. Gruber József soproni tanító naplóiról Dávidházy István számol be. Hanzmann Károly A korszak krónikája címen írt az 1900-tól 1949-ig terjedő fél évszázadról. Németh Alajos Volksbundról, bombázásokról, temetőkről szóló beszámolójának Sopron könnyes-véres dátumai a címe.

Csatkai Endre 1926-ban harminc helybeli krónikáról tudott. Sajnos nem sorolta fel ezeket, csak azt a további kettőt, amelyek a kismartoni Wolf-múzeumban voltak. Egyiket Martini Frigyes másolta össze, a másikat a Balfi-kapun túlról Tschurl Pál molnár kezdte 1784-ben. Bruckner említ egy Völker névhez kapcsolható munkát, amelyet kölcsönkért a régmúlt leírásakor. Erről töredékes adatokat találhatunk a Geiger Krónika margóra szorult, ceruzás feljegyzéseiben. A Storno-könyvtár egyik kötete is ide tartozik, sajnos összeállítójának megnevezése nélkül. Kérdés, hogy ez-e az, amelynek részleteit az Oedenburger Zeitung 1909-ben közölte, s Erdélyi Tibor Ponz Jánost vélte felfedezni szerzőjeként. A Múzeum őrizetében van Fabricius András polgármester latin nyelvű, s fia által magyarított családi krónikája. És ne hagyjuk ki Schuster Károly Feljegyzések Sopron múltjából (magyarított) címmel ellátott kötetét, amelyet az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őriz.

A felsorolt munkák jellemzője, hogy – kevés kivétellel – alig iskolázott helybeli iparosok a szerzői. Ennek ellenére nem csak színes, érdekes, fontos helytörténeti adatok rögzítői, véleményezői, hanem kitekintenek a városon túlra is, nem mellőzve az őket leginkább foglalkoztató szőlőtermesztés és az időjárás alakulását sem.

Kérdés, hogy hogyan jutottak az anyaghoz? Nem valószínű, hogy amikor például inasként a mesterségük fogásait sajátították el, vagy a betűvetést tanulták, családi krónikákkal traktálták volna őket a mesterek. Ha megvolt bennük az érdeklődés, ezt csak felnőttként elégíthették ki. Hogy kiktől és hol?

Erre jó példa Fabricius András leírása apjáról, a gombkötő mesterről. Amíg jól ment dolga, vasárnapokon a kertjében ült össze barátaival, s „csekély pénzbe kártyázva mulatott”. Feleségét megtanította a mesterségére, dicsérték is az asszony ügyességét. Pedig őt otthon nap mint nap a házi munka és a gyerekek nevelése várta. Férjuram viszont hét közben, boltzárás után „a Schlipper utcában lévő városi serházba eljárt, ahol egy külön szobában, több hason állapotú jó barátjaival pipázva beszélgetni szoktak.” Nos, egy sekrestyés, egy dobos, vagy más, kisebb városi feladattal megbízott férfiú ilyenkor tudott miről beszélni a „hasonszőrűekkel”. Akár a Geigerékhez közeli Fekete Sas vendéglőben. Ilyenformán nyomtatványokhoz is hozzájuthattak. No meg valaki meg is mutathatott egy-egy régi kéziratos fóliánst. Ezeknek mint forrásoknak említett kölcsönzéséről a Bruckner krónikában olvashatunk.