Egy jegyző életútja századunk első felében

Egy önéletírásról – néhány sorban

Dr. Balázs (Rziha) Gyula betegen, késő öregségében vetette papírra visszaemlékezéseit. A huszonegy számozott oldalnyi kézirat, amelyhez csillag alatt még két oldal csatlakozik, családja birtokában található. Tatabányán az eredeti, Sopronbánfalván az özvegynél, illetve Sopronban élő lányánál egy közös xerox-másolat. (Ebből dolgoztam.) Az üregúr röplapgyűjteménye Bécsbe került.

Az írást jól lehet olvasni, csak néhol akad nehezen betűzhető javítás vagy toldás. Fejtörést inkább a másolás szűk mérete következtében lemaradt sorszélek vagy megcsonkított utolsó sorok okoznak. A magától értetődő pótlásokat nem jelöltem, a bizonytalan vagy hosszabb kiegészítések szögletes zárójelek közé kerültek. Közlésem különben betűhív, legfeljebb a nem mindig egyértelműen hosszú vagy rövid ékezetek esetén tértem el a mai helyesírás javára.

A stílus világos, egyszerű, nem tör irodalmi babérokra. Célja nem több, mint az események megörökítése, főként a két súlypont – 1921 és 1945 – körül. A külső történésekre általában jól emlékezik vissza, a belső mozgatórugók leírásával sajnos sokszor adósunk marad, Ezek jobb megvilágítására idézek néhány egykorú levélből, s összevetem állításaikat a mai helytörténetírás eredményeivel. A legrészletesebben tárgyal 1921-hez elsősorban a korszak kitűnő feldolgozójának, dr. Fogarassy László pozsonyi kutatónak Soproni Szemlebeli közleményeit használtam fel.

A kézirat tulajdonképpen töredék, hiszen a 21. oldal középen, mondat közben, abbamarad. Nem lett volna sok értelme a kapuvári ismételt letelepedéstől a sopronbánfalvi kertes családi házig, a jegyzősködéstől a figuránsi tevékenységig kanyargó életutat családtagok szóbeli visszaemlékezéseiből kiegészíteni, megrajzolni. Még csak annyit ehhez a képhez: Gyula bácsival sok évvel ezelőtt fölméréseken találkoztam. Komlós Géza tanítóval, egykori Barankovics-párti képviselővel együtt szinte állandóan alkalmazott figuránsai voltak a tervezőirodának. Egy alkalommal valamelyik gyár csarnokának tetején tartottuk tízórai pihenőnket, s míg süttettük magunkat a kora nyári nappal, a két öreg – mert hozzám képest öregek voltak – a régmúlt időket emlegette.

Sokáig semmi sem történt. Egyszer csak levelet kaptam Gyula bácsitól.