A testvérvárosok és Sopron

Bevezető sorok

A műemlékekben gazdag, 54 000 lakosú, polgári hagyományaira büszke nyugat-magyarországi város vonzáskörzete túlnyúlik az országhatáron. A Fertő és az Alpok között, erdők koszorúzta völgyben fekvő Sopron (a római Scarbantia, a németek Ödenburgja), 1277-ben hűségéért érte el a városi rangot, 1921-ben pedig a Civitas Fidelissima címet.

A leghűségesebb város (az 1440-es évektől kezdve szabad királyi város) másodszor azzal érdemelte meg az ország elismerését, hogy a trianoni békével szembeszállva, népszavazáson bizonyította be magyarságát. Életereje és alkalmazkodó képessége átsegítette a második világháború megpróbáltatásain (a bombakárokon és a gazdasági életében fontos szerepet játszó zsidóságának elhurcolásán), s össze tudta szedni magát a német anyanyelvű gazdatársadalom kitelepítése (1946), osztrák területen maradt birtokainak felsőbb nyomással kikényszerített eladása (1948) majd erdővagyonának és megyeszékhelyi rangjának elvesztése (1950), a brennbergi szénbánya bezárása (1952) utáni sokkos állapotából. Csak a Győr—Sopron—Ebenfurti Vasút vonala kötötte össze a szabad világgal. A kocsik zárt ablakai mögül integettek a nyugatra menekültek a leeresztett sorompónál várakozó hozzátartozóiknak. Az utolsó lépcső korlátjába kapaszkodott a fegyveres határőr. A vonat Ebenfurth felől jövet haladt Deutschkreutz felé és vissza.

A szögesdrót és a határsáv szorításának lélegzetvételnyi kiengedését élte meg 1963 nyarának ünnepi hetein (egynapos vízummal több, mint 35 000 nyugati turista lepte el napok alatt az utcákat és vendéglőket). Kapaszkodót nyújtott az elnyomottságból fölfelé a műemlékvédelem (Hamburgban, 1975-ben, az Európa-díj aranyérmét ítélték a városnak). Majd 1989-ben polgárai segítségével törték át a közelben megrendezett Páneurópai Pikniken a vasfüggönyt. Az 1963-as eseményre csak az „Ein Paradetor in Eisernen Vorhang” (Díszkapu a vasfüggönyön) címet kapta a Frankfurter Zeitungban, az utóbbi viszont világméretű hírverést jelentett, s meghozta többek között a japánok barátságát is. A hetvenes-nyolcvanas éveknek a határon túlról megélénkülő idegenforgalma azonban akkor még — az olcsóbb árak miatti bevásárló turizmuson kívül — főként az 1946-ban kitelepítettek (és a disszidáltak) lehetővé vált hazalátogatásán, sőt segítőkészségén alapult.

Ebbe a folyamatba épült be a testvérvárosok intézménye, jelen tanulmánynak a tárgya.

Sopronnak jelenleg már kilenc testvérvárosa van. A szerződés aláírásának időrendjében: a finn Seinäjoki (1986), a német Kempten (1987) az olasz/déltiroli Bolzano/Bozen (1990), a német Bad Wimpfen (1990), a svájci Rorschach (1991), a román/erdélyi Mediaş/Medgyes/Medwisch (1994), az osztrák Eisenstadt/Kismarton (2002), a japán Kazuno (2002) és az izraeli Eilat (2005). Kívülük több formálódó kapcsolat is tarkítja a történetet. Van a városnak testvérvárosi egyesülete, a testvérvárosoknak egy-egy felelősével. Tizenöt tagjából több a nagy létszámú egyesület, szervezet — írják a város honlapján.

A tárgyalt időszak városvezetői: Fábján Lajos (1945. május 27—1948. december 15.), Bognár Dezső (1948. december 17—1950. október 31.) polgármesterek, Bognár Dezső tanácselnökként (1950. október 31—1958. december 2.). További tanácselnökök: Erdély Sándor (1958. december 2—1980. január 2.), Markó József (1980. január 2—1989. október 1.). Megbízott tanácselnök: Gollnhofer Sándor (1989. október 1—1990. október 25.). Ismét polgármesterek: Hirschler Rezső (1990. október 25—1992. január 14.), Fejes Zoltán (megbízottként már 1991 novembere óta) (1992. január 14—1994. december 21.), dr. Gimesi Szabolcs (1994. december 22—2002. október 20.), Walter Dezső (2002. október 22-től).