Sopron és a dagerrotípiák
Tudomásunk szerint a fotográfia szót elsőként Joseph Nicéphore Niépce írta le egyik levelében, 1816-ban. Német megfelelőjét a Berlinische Zeitung 1839. február 5-i számának olvasói láthatták először. ’Fénykép’-re magyarítása alighanem Zimmermann Jakab érdeme, akinek könyvecskéje 1840 tavaszán hagyta el a sajtót. A találmányt, amelyet a franciák 1839. augusztus 19-én hoztak a világ tudomására, mégsem így, hanem – a feltalálóról – dagerrotípiának nevezték el.
Nos, három ilyen kis lemezke már 1839. augusztus 28-án, 29-én és 30-án közönség elé került a közeli Bécsben. Messze innét, 1840 júniusában, a pesti képzőművészeti kiállításon szerepelt három: a Magyar Tudományos Akadémia 1840. augusztus 20-i ülésén pedig Vállas Antal professzor mutatott be kettőt, és ráadásul a jelenlévők előtt, lefényképezte a Dunapartot.
Első hivatásos fényképészünk – Marastoni – Pozsonyból költözött Pest- Budára 1841-ben. Köze annyi volt városunkhoz, hogy egy polgármesterét és két gazdag polgárát is megörökítette – sajnos „csak” olajfestményen. Egy időben úgy látszott, szorosabb lesz a kapcsolat a pesti műbarátokkal. A kisváros társadalmának művészetpártoló felső rétegéről ad hírt Slachta Etelka naplója. „Szó volt arról is, hogy Pestre megyünk – írja a lelkes honleány 1840. szeptember 24-én – jaj mondá [Rudi] akkor a hazafiak körében Önnek hazafiusága is visszatérend, mellytől hála az égnek már kissé kigyógyult. Hohó! ifjú úr! ennyire vagyunk! Ön nemzetiségemtől akar megfosztani?”
Háborog udvarlója megjegyzésén, ám a Pestre utazás elmarad. A közel öt évig Sopronban lakó Slachtáék ez idő alatt hatszor járnak Bécsben, 1839-ben háromszor is (augusztusban, a Daguerre-képek kiállításának idején, sajnos nem), Pestre azonban nem jutnak el. Az élénk szellemű fiatal lány olvassa a német és magyar újságokat, ír is cikket, elbeszélést, sőt az alakulóban lévő Műegyletnek itt Sopronban 23 előfizetőt szerez. Arról azonban eddig még semmilyen adatunk sincs, hogy az egylet már említett bemutatkozásán Slachta Etelka vagy a naplóban név szerint feltüntetett előfizetők bármelyike is megfordult volna.
Laterna magica-képeket talán már 1840-ben láthatott a soproni közönség, 1846. március 7-én, 9-én és 12-én azonban bizonyosan. A színlapok tanúsága szerint ekkor bécsiek „optikai fényképeket” vetítettek a tágas, három páholysorral és karzattal ellátott új színházban. A későbbi vetítő estélyek vagy a mai diavetítések őséről van szó: csakhogy a képeket festőművészek készítették.
Az 1847. esztendő nevezetes éve Sopronnak. Ekkor adták át a forgalomnak a Bécsújhelyre (Wiener Neustadt) vezető vasútvonalat, s néhány nappal előbb itt tartották nyolcadik vándorgyűlésüket a magyar orvosok és természetvizsgálók. Ezzel egy időben rendezték meg a város iparműkiállítását. Nem csoda, hogy a pesti sajtó is felfigyelt ezekre az eseményekre. Egy dagerrotípistát bíztak meg azzal, hogy készítsen felvételeket a városról. A megjelent litográfiák minősége annyira különböző, hogy belőlük semmiféle következtetést sem vonhatunk le a fotósra nézve.
Csatkai – és nyomában Őrszigety, valamint Fejős Imre6 - úgy véli, hogy Sopronban már 1844-ben megkezdte működését egy Johann Christian Wagner nevű fényképész. Az Oedenburger Intelligenz- und Anzeige-Blatt 1856. 108. számában megjelent hirdetése szerint már 12 éve áll a közönség szolgálatára, ennél több bizonyítékunk azonban ezideig még nincs róla, sőt sem az iparkiállítás katalógusában, sem ismertetőjében nem szerepel.
A múzeum birtokában és a Storno-gyűjteményben lévő dagerrotípiák készítőit nem ismerjük. Az egyik Michael János krónikaírót, a soproni Szent Mihály templom sekrestyését ábrázolja, a leltári karton szerint 1848-ból, egy másikról nagy valószínűséggel állítható, hogy Michael feleségének képmása.
Egy 13 x 10 cm-es dagerrotípián Tóth Ágostont, a neves tudóst látjuk menyasszonyával és annak fivérével. A szűkszavú kor- és helymeghatározás csupán ennyi: 1846-ból, Sopronból.
Mindenesetre tény, hogy a városnak még 1859-ben is csak egy fotografusa van. A Geschäfts- und Ankunfts-Kalender für das Jahr 1859. 74. lapján olvasható: „Oedenburg zählte im Jahre 1859 nur einen Photographen auf: J. C. Wagner, Ödenburg Nr. 661. wohnhaft.” (Sopron csak egy fényképészt mutathat fel 1856-ban: J. C. Wagnert, aki Sopronban, a 661. sz. alatt lakik.) Vajon van-e köze az előbb említett felvételekhez? És egy másik talány: a Storno-hagyatékban lévő, de jelenleg hozzáférhetetlen dagerrotípia Rách Ferenc soproni kanonok-plébánosról. Ez a kép is a szabadságharc évében készülhetett.