1848 magánlevelekben (Szontágh Frigyes)

Fabricius és Szontágh

Fabricius János András, a szabadságharcot megelőző idők 1770-ben született neves soproni polgármestere, késő öregségében családi krónikát diktált tollba latin nyelven. Munkáját 1844-ben fordította magyarra kilencedik gyermeke, ugyancsak András (bár inkább az Endre változatot használta). A kéziratban maradt krónika a Soproni Múzeum őrizetében található4. Ebből megtudhatjuk, hogy a szerző akkor került jó barátságba az egyik Szontághgal (Lajossal), amikor együtt voltak Budán a királyi táblán mint helyettes jegyzők. Innen nyugatra vitt az útjuk. Fabricius szülővárosában, Sopronban kezdett ügyvédi gyakorlatot, Szontágh viszont írnoki állást vállalt Kismartonban, Esterházy hercegnél.

Kapcsolatuk akkor vált még szorosabbá, amikor az ügyvédet munkája hosszabb időre a hercegi székhelyhez kötötte. Szontágh ekkor már nemcsak mindennapos vendég volt abban a házban, ahol a néhai hercegi orvos – rosenecki Vekher József – korán árvaságra jutott ikerlányai (Anna és Erzsébet) éltek, hanem egyikőjükkel – Annával – jegyben is járt.

Fabricius András az idő tájt – rajongásig szeretett első feleségének elvesztése után – örök özvegységet fogadva élte agglegényéletét. Látta azonban ennek kényelmetlenségeit és gazdasági hátrányait, s lassan-lassan feladta fogadalmát. Barátja révén megismerkedett Anna ikertestvérével, Erzsébettel, megkedvelte, s már csak némi rábeszélésre volt szüksége, hogy végképp feladja magányát. Idézem a krónikából: (Szontágh) „engem arra biztatott, hogy őt [Erzsébetet] vegyem el, állítván, hogy az említett hölgy, erkölcsös jó nevelésén kívül szülei után meg nem vetendő somma pénzzel is bír.”

A barátságból szerelem lett, a szerelemből házasság 1805. október 15-én, Siegendorfban (Cinfalva). A soproni Artner-házban fél évig Anna, az ikertestvér is velük élt, míg Szontágh Lajos innen feleségül nem vitte. Szontághék előbb a Zólyom vármegyében fekvő és Esterházy tulajdonában lévő véglesi uradalomba költöztek, majd másik uradalomba, Erdődy gróf özvegyéhez, Galgócra, ahol a férfi mint (az özvegy) „minden javai s jogai meghatalmazott igazgatója” dolgozott. Itt látta vendégül lánygyermekei mellé hosszabb időre Fabricius egyik lányát, Ottilíát, s egyengette útját egy előkelőnek ígérkező, de balul sikerült házasságba. A két családapa jó viszonyát azonban ez a kisiklás nem zavarta meg. Legalábbis nincs nyoma a krónikában, valamint rosenecki Vekher Erzsébet leveleiben sem. Fabricius András volt polgármester 1847. április 9-én hunyt el a Fő téri házban. Szontágh Lajos (1782-1848) Eperjesen halt meg. Egyik fia, Sámuel, részt vett a szabadságharcban, halálra ítélték, de külföldre szökött.

A polgármester kilenc gyermeke közül a már említett legifjabb, a krónika fordítója. 1823-ban született. Licista korában tevékeny tagja és tisztségviselője volt nemcsak a Magyar Társaságnak, hanem a németnek is. Családi hagyomány szerint a Sopronban katonáskodó Petőfit ellátta olvasnivalóval, s Pesten is találkozott vele. A pesti nemzetőrség III. zászlóaljának 2. századában őrparancsnok. Még fiatal jogász, mikor feleségül vette a Szontágh család egyik sarját, Amáliát.

Frigyes írja Endrének az esküvő előtt, 1848. február 1-jén: 1. „Wie sehr freut mich Ihr Glück in einzelnen schon wie sollte ich mich nicht unaussprechlich freuen da Ihr Glück auch das Glück meiner Schwester ist. O Gott laße es ewig dauern.” (Mennyire megörvendeztet engem az Ön boldogsága önmagában is: Hát hogy ne örülnék kimondhatatlanul ezért, hisz az ön boldogsága egyúttal nővérem boldogsága is. Istenem, csak tartson örökké.) A Galíciában unatkozó fiatalember rossz jósnak bizonyult.

Annak ellenére, hogy ebből a házasságból négy gyermek született, a házasfelek nem tudtak tartósan együtt élni. A megkeseredett férfi visszavonult a soproni Fő téri házba, s itt lakott 1902-ben bekövetkezett haláláig.

Egyelőre kérdéses, hogyan fűzhető össze Szontágh Lajos ezzel a pesti ággal. A későbbi polgármesternek ötödik gyermeke, Károly Antal (szül. 1813), jogakadémista korában, a krónika szerint jó barátságban volt Szontágh István (1779-1851) fiával, Ferenccel (Pozsonyban, 1831-1832). Ez az István (1779- 1851) a már említett Szontágh Lajos testvére volt. Talán errefelé kereshető a hiányzó láncszem.

Van ugyan bőséges családfa az igen-igen szerteágazó Szontágh családról, ám szerzője (Szontágh Dániel) panaszkodik, hogy nem kapott mindenhonnan adatokat, ezért megjelentetett munkáját nem nevezheti teljesnek. Sajnos éppen ezek a pesti Szontághok hiányoznak belőle. Amiről itt beszámolhatok, az az Országos Levéltárban őrzött Fabricius-anyagban található.