Sopron és környéke utcanév keresője

Történelmi utcanévjegyzék

Hárs József: "Mesélő utcák Sopronban" című kiadványának virtuális változata.

A kereső segítségével felfedezheti Sopron (Brennbergbánya, Sopronkőhida, Tómalom, Balf) utcáit, tereit. Megtalálja egy adott elnevezés eredetét, illetve a közterület korábbi elnevezéseit. Jellegzetességek címen néhány hajdani és ma is álló érdekes épület, létesítmény olvasható.

Az utcanévjegyzék jelen formájában és tartalmával védett tartalom, másolása tilos!
Az egyes utcáknál szereplő adatok külön természetesen felhasználhatók.

A fotókat Wallon-Hárs Viktor készítette, illetve hajdani képeslapokat is felhasználtunk. A fotók címében szereplő adatok: kép készítési éve + utcanév + képen látható jellemző épület, építmény.

Sopron és környéke utcanév keresője

Tompa Mihály utca

Település:
Honnan hova tart:
Kölcsey Ferenc utca—zsákutca
Elnevezés hatályba lépése:
1940
Elnevezés eredete:

A költőről (1817—1868)

Töpler Kálmán utca

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Pihenőkereszt és környéke, Balfi út—Potzmann utca
Elnevezés hatályba lépése:
2000
Elnevezés eredete:

Soproni polgármester volt 1902—1918, élt 1861—1939 között

Torkos utca

1939. július 19-én rendkívüli közgyúlésre ültek össze a törvényhatóság tagjai. Napirendjükön szerepelt 18 utca elnevezése is. Közöttük „az Ikvasorból kiinduló és a Vízmű iroda mellett elhúzódó” zsákutca. Sajnos indokolás híján csak találgathatunk, hogy a régi soproni család melyik tagjáról kapta a nevét. Torkos József evangélikus lelkész vagy Sámuel, táblabíró és a líceum jótevője jogosan, András polgármester kevésbé jogosan pályázhattak volna rá. Utóbbi ugyanis, gazdasági ügyei miatt, a polgárok feljelentésére bíróság elé került, s csak barátai közbenjárására menekült meg a száműzetéstől. Ezért mi egyértelműen az oldalágra, Torkos Ferenc kőszegi ügyvédnek László nevű fiára voksolunk. As sopronivá lett teológiai végzettségű tanár, költő, a Petőfi Társaság egyik alapítója, a Kisfaludy Társaság tagja, a Frankenburg Irodalmi Kör dísztagja volt. Hosszú, csendesen folydogáló életét éppen 1939. március 15-én fejezte be.
Meleg hangú méltatást olvashatunk róla a Soproni Szemle korabeli számában. Ebből megtudhatjuk, hogy műfordítással, verselmélettel, sőt tankönyvírással is foglalkozott, s röviddel halála előtt műveiből összeállított műsort sugárzott a budapesti rádió. Színdarab, eposz, s versek maradtak hagyatékában. A Petóti Társaság irodalmi nagydíjával jutalmazta életművét.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

Település:
Honnan hova tart:
Ikva sor páros oldal—zsákutca
Elnevezés hatályba lépése:
1939
Elnevezés eredete:

Torkos László író-költő-lelkészről (1839—1939)

Torna utca

Település:
Honnan hova tart:
Várkerület—Paprét
Elnevezés hatályba lépése:
1886
Elnevezés eredete:

A Papréti Tornacsarnokról

Korábbi elnevezések:
Korábban Rosmaringgasse a fél szélességét elfoglaló patak bűze miatt, Tornász u.:1869.
Jellegzetességek:
Hartmann-féle Elite Mozgó (1926), ma: Elit Mozi

Tóth Antal utca

Település:
Honnan hova tart:
Kossuth Lajos utca—zsákutca a Besenyő utca felé
Elnevezés hatályba lépése:
1927
Elnevezés eredete:

Tóth Antal emberbarát földbirtokosról és országgyűlési képviselőről (1828—1905), a
Siketnéma intézet (1903) alapítójáról

Korábbi elnevezések:
Előbb meghosszabbított Kossuth Lajos utca, kijárattal a Besenyő u.-ba)
Jellegzetességek:
Siketnéma Intézet (mai neve: Tóth Antal Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakközépiskola és Kollégium)

Tövis köz

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Virágvölgy. Zsákutca a Virágvölgyi útból a Csitke dűlő irányába
Elnevezés hatályba lépése:
2004
Elnevezés eredete:

A vadrózsa (csitke) töviséről

Korábbi elnevezések:
1992—2004: Akasztó dűlő. Valamikor errefelé állt az akasztófa.

Trefort tér

A felvidéki Homonnán született. Nagyapja katonaorvosként Belgiumból vándorolt be. A pesti egyetem jogi karának hallgatója. 1836-37-ben Nyugat-Európában jár tanulmányúton. Az Akadémia levelező, majd tiszteleti tagja, 1885-től pedig
elnöke.
1843-44-ben a királyi városok ügyének egyik legerélyesebb szószólója az Országgyűlésben. Az első felelős magyar kormány kőzlekedési minisztériumában államtitkár, azonban a szabadságharc kitörése után külföldre távozik, s csak 1850-ben jön haza. Az orosházi kerület Deák-párti képviselője, majd alispán Békés megyében. Itt „alapját vetette meg a viczinális vasutak mai rendszerének".
1872-tól haláláig vallás- és közoktatásügyi miniszter. A középiskolák tanügyi reformja fúződik - többek között - a nevéhez. 1875. június 8-i rendeletével nyolcosztályossá bővítette és érettségivel zárta le a reáliskolai képzést. Ez vonatkozott az 1876-ban államosított soproni községi főreáltanodára is. (Ma: Széchenyi Gimnázium.) Ugyancsak nagy része volt a soproni állami leánygimnázium létrejőttében. (Ma: „a József Attila”.) - Több cikluson át a város országgyűlési képviselője.
A róla 1934-ben elnevezett terecske a Lépesfalvi út végében, a Jereván-városrész szélén található, egy óvoda tövében.
(Forrás: Hárs József - Akikről utcát neveztek el Sopronban, 1992)

Település:
Honnan hova tart:
a Lépesfalvi út Ny-i végén
Elnevezés hatályba lépése:
1934
Elnevezés eredete:

Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszterről (1817—1888). Sopron ország-
gyűlési képviselője. Sopronban van eltemetve.

Tulipán köz

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Lánzséri út—Honvéd út
Elnevezés hatályba lépése:
1940
Elnevezés eredete:

A köz kertjeiben termesztett virágról

Korábbi elnevezések:
Előbbi neve: Rózsa út

Tünde út

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Récényi út—Felsőlövér út
Elnevezés hatályba lépése:
1910
Elnevezés eredete:

Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde c. darabjának egyik címszereplőjéről

Turista utca

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Szőlőskert utca—Avar utca
Elnevezés hatályba lépése:
1950

Tűzoltó köz

Település:
Honnan hova tart:
Várkerület—Árpád utca
Elnevezés hatályba lépése:
1913
Elnevezés eredete:

A tűzoltóság laktanyájáról

Jellegzetességek:
A Rösch Frigyes tűzoltólaktanya épületét 1913-ban adták át rendeltetésének, 1980-ban felújították

Tűzoltó utca

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Ágfalvi úti lakótelep. Az Ágfalvi úttal párhuzamosan, a Fényi Gyula u.-ból K-re
Elnevezés hatályba lépése:
2005
Elnevezés eredete:

2006-ban 140 éves a soproni tűzoltóság

TV-torony

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Dalos-hegy
Elnevezés hatályba lépése:
1973
Elnevezés eredete:

televízió adótorony

Jellegzetességek:
magassága kb. 160 méter, a Récényi út kiágazásáról érhető el, a nagy sípálya tetején áll

Üdülő sor

Honnan hova tart:
Tómalom sor—Tarló utca
Elnevezés hatályba lépése:
1974
Elnevezés eredete:

Tómalmi üdülőtelepről

Udvarnoki utca

Település:
Honnan hova tart:
Alsólövér utca—Barátság park—József Attila utca
Elnevezés hatályba lépése:
1927
Elnevezés eredete:

az Árpád-kori udvarnokok földjéről

Új Szent Mihály-temető

Település:
Honnan hova tart:
bejárat a Storno Ferenc út felől
Elnevezés hatályba lépése:
1894

Új utca

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Fő tér—Orsolya tér
Elnevezés hatályba lépése:
1427
Korábbi elnevezések:
Zsidók utcája mint zsákutca: 1300 körül, megnyitása Dél felé: 1440.
Jellegzetességek:
Ó- és Új-Zsinagóga (1300 k., ill. 1360 k.)

Új utca 10. -- Kolostor utca 7. átjáróház

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Új utca -- Kolostor utca

Új utca 6. -- Kolostor utca 3. átjáróház

Település:
Városrész Sopronon belül:
Honnan hova tart:
Új utca -- Kolostor utca

Új-Hermes telep

Település:
Honnan hova tart:
Brennbergbánya főteréről induló erdei úton érhető el
Elnevezés hatályba lépése:
1943
Elnevezés eredete:

Ó-Hermes és Új-Hermes, a szénbánya aknájáról elnevezve

Jellegzetességek:
A két telep (Ó-Hermes és Új-Hermes) között kis tó (Hermes-tó), majd a Nyékre (Neckenmarkt) kanyarodó út, a határ túloldalán Ilona-akna (Helenenschacht). Új-Hermes védelem alatt álló házsorait Füredi Oszkár tervezte.

Magyarázatok

A jegyzék tartalmazza az alábbi közterületeken kívül a város hagyományosan névvel illetett részeinek (pl. Kuruc-domb), lakótelepeinek és jellemző építményeinek (pl. Károly-kilátó) listáját is.

Előforduló közterületfajták:

  • aluljáró (nálunk kettő csak vasúti sínek alatt, illetve egy helyen vegyesen vasúti sínek és közút alatt, — pl. Terv utcai vasúti aluljáró)
  • átjáró, ill. átjáróház (két utca összekötése vasúti síneken, kapualjakon, udvarokon át — általában nincs külön nevük, hivatalos semmiképpen, — pl. „Fórum”-átjáró)
  • dűlő (külterületen lévő százados földútból, — pl. Erdburger dűlő)
  • köz (utcákat összekötő utcácska, — pl. Bünker János Rajnárd köz)
  • park (zöldterület a határoló házak nélkül, — pl. Szent István park)
  • sétány (sétálóutca, — pl. Füredi sétány)
  • sor (csak az egyik oldal van beépítve, — pl. Kismartoni sor)
  • tér (házsorral határolt térség, — pl. Széchenyi tér)
  • út (laza beépítés, — pl. Városligeti út)
  • utca (zárt sorú beépítés, — pl. Kolostor utca)

Közlekedési szempontból megkülönböztetjük a zsákutcát (pl. Pázmány Péter u.) a tovább kiépítetlentől, az utóbbinál csak a kiindulást adom meg (pl. Felső sor—).
Vannak érdekes — történelmileg kialakult — elnevezések, pl. Előkapu, Ikvahíd, Jégverem. Különleges eset az Ógabona téré, annál is inkább, mert a számozása (és mai formája) inkább utca (számozása okán említhetnénk a Deák teret is).